11.Igazad volt!

*Hope szemszöge*

Good Morning Mallorca! 

Boldogan nyitottam ki a szemeimet(már a tengerparti apartmanban.) Azonban amikor oldalra fordultam, hogy egy nagy mosoly kíséretében köszöntsem Harryt, meglepően tapasztaltam, hogy már nincs mellettem.

Gyorsan felpattantam az ágyból, belebújtam a mamuszomba, magamra kaptam a rózsaszín, puha köntösömet és fénysebességgel kezdtem el száguldozni lefelé a lépcsőn.

A konyhába érve nagy mosoly kúszott a számra amikor megláttam a nekem hátal álló Harryt.

-Jóreggetl.-futottam oda hozzá amilyen gyorsan csak tudtam és hátulról átöleltem.

Harry azonban ezzel a lendülettel felkapott és felültetett a konyhapultra. Nagy mosollyal az arcomon néztem bele a smaragdzöld szempárban, ami így egy magasságban volt az enyéimmel. 

-Na mai program?.-kérdezte tőlem miközben egy érett szőlőszemet tartott a szám elé. 

-Leával megbeszéltük, hogy megyünk vásárolni.-mosolyogtam rá, majd fogaimmal kikaptam kezéből a szőlőszemet és kissé hangosan rágcsálni kezdtem.

 -Ohh..-nézett rám Harry szomorú boci szemeivel, miközben derekam köré fonta a karjait.

-Jajj, csak azt ne mondd, hogy neked nincs ma programod..-mondtam neki kissé kuncogva.

-Egy olyan programot mint a tegnap esti, ma is elviselnék.-mosolygott rám kajánul.

-Idióta..-nevettem el magam.

-Ez-az idióta szeret téged.-nézett mélyen a szemembe miközben még erősebben magához húzott.

Éppen akartam neki mondani valamit amikor hirtelen valaki megszólalt az ajtóból.

-Elnézést, hogy megzavarom a "huncutkodásotokat", de Harry indulnunk kellene.-mondta a nagyon is ismerős hang.

-Nem zavarsz.-mosolyogtam az ajtóban álló Louisra.-Amúgy is ideje indulnom.-tettem hozzá, majd egy nagy puszit nyomtam Harry ajkaira s ezzel a lendülettel le is ugrottam a pultról.

Elég sokat vacakoltam azzal, hogy mit is vegyek fel. De hiszen csak egy vásárlásról lesz szó, nem? 

Végülis 1óra múlva, már boldogan szálltam be Leával együtt a kocsiba.Szerencsére volt a közelben egy nagy bevásárlóközpont, ami nekünk természetesen életmentő volt.

-Na és mi a helyzet Zaynel?.-néztem barátnőmre amikor már fél órája az egyik kávézóban ültünk, a bevásárlóközpontban.

-Megvagyunk.Mármint Hope..Én tényleg szeretem őt.Nagyon.-nézett rám barátnőm, miközben teljesen elpirult.

Igen.Le lehetett olvasni az arcáról, hogy tényleg szereti őt és nagyon örültem neki, hogy boldogok.Sosem gondoltam volna, hogy valaha One Direction girlfriendek leszünk.De olyan gyorsan és varázslatosan történt az egész, hogy felfogni se volt időm. De tudtam, hogy ennél jobb érzés nem létezik...

-Annyira fura ez-az egész,nem?.-nézett rám barántőm kissé bizonytalanul.

Én csak heves bólogatásba kezdtem.

-De engem csak egy valami aggaszt.Adam...-sóhajtottam nagyot miközben nagy szemekkel barátnőmre néztem.

-Igen.Én is nagyon sokat gondolkozok Adaman.Mostanában annyira kerül minket.Mármint érted, hogy én értem..Persze én mindig Zaynel vagyok, te pedig egyre több időt töltesz Harryvel.Úgy érzem, hogy elhanyagoljuk őt.

-Szerintem nem csak őt.Hanem egymást is...-néztem rá barátnőmre kissé fátyolos tekintettel.

-Hope.Tudod, hogy te vagy a legjobb barátnőm és azt is, hogy nagyon sokat jelentesz nekem.De már csak pár hónap leszünk itt.Együtt a fiúkkal, együtt Zaynel.Én pedig ki akarok élvezni minden percet amit vele tölthetek.Ki tudja mi lesz akkor amikor mi visszamegyünk Párizsba...-mondta barátnőm miközben láttam, hogy néhány könnycsepp végigfolyt az arcán.

Igaza volt.Teljes mértékben egyet értettem vele.Hiszen legszívesebben én is minden percemet Harry társaságában töltöttem volna.Belegondolni abba, hogy alig másfél hónap és visszarepülök Párizsba, és talán Harryvel soha többé nem fogjuk látni egymást.

Torkomba hatalmas csomó keletkezett és azt hittem, hogy egyből zokogásban török ki.De Lea észrevette, hogy alig bírom ki, hogy ne sírjam el magam ezért megelőzve a bajt felém lépett.

-Gyere.Kezjdük el a vásárlást.-vigyorgott rám barátnőm miközben már felfelé rángatott.

*Pár óra múlva*

-Milyen jól fog mutatni a fiúkon.-ráztam meg a kezemben lévő kendőket, miközben már a bevásárlóközpont hatalmas folyósólyán sétáltam végig, 20szatyorral a kezemben.

-Igen.A mai koncerten kivételesen jól fognak kinézni azokkal a kendőkkel.-mosolygott rám barátnőm, aki szintén alig bírta el a sok cuccát.

Pár percig még csak nevettünk, mert tudtuk, hogy Harryn és Zaynen röhejesen fog állni, de a többi fiún viszont nagyon sexy lesz.

-De engem valami még jobban érdekel.-nézett rám barátnőm huncut tekintettel.

-Hmmm?.-néztem rá, mert fogalmam sincs, hogy mire gondolt.

-Minek kellett neked ilyen túl sexy fehérneműt venned?.-állt elém barátnőm, nagy huncut vigyorral az arcán.

Én egyből lefékeztem és csak bámultam rá, égővörös tekintettel.

Pár percig csak álltam a tekintetét, de aztán megadtam magam.

-Oké.Oké.Megtörtént....-húztam kissé mosolyra a számat, paradicsom színű arcomon.

-ÚRISTEN!ÚRISTEN!Milyen volt mesélj?!Mindent tudni akarok!.-kezdett nagy örömujjongásba barátnőm.

Én persze egyből elmosolyodtam és alig vártam, hogy elmeséljem neki a részleteket.

-Csodá....-kezdtem bele a mondandómba, de hirtelen tekintetem elhaladt Lea válla fölött s egy boldog, szerelmes párra tévedt akik önfeledten falták egymást.

Éreztem, hogy kezeim elernyednek és az összes, eddig nagy nehezen tartott csomag a földre hull egy nagy csattanás kíséretében.

Csak bámultam magam elé és éreztem, hogy könnyek folynak végig az arcomon.Szívembe gyötrő fájdalom költözött és éreztem, hogy kettészakad aztán, nagy csörömpöléssel darabokra hullik.

Kizártam a külvilágot.Nem hallottam, hogy az előttem álló Lea aggódó tekintettel engem szólongat.

Nagy lendülettel megfordultam a tengelyem körül és rohanni kezdtem. Nem tudom hova, nem tudom merre.Csak el innen.Messze...nagyon messze.

Hallottam, hogy legjobb barátnőm hangja még felém kiált a távolból, de nem érdekelt.Semmi sem érdekelt.

Alig 10perc múlva nagy lendülettel szálltam, ki a taxiból és felrohantam az apartmani szobámba.

Magamhoz húzva a rózsaszín bőröndömet, betegesen hajigálni kezdtem bele a ruháimat.Könnyeim még mindig patak ként folytak végig arcomon...

-Hope!Hope!Hová méssz?.-kiáltott utánam Adam, amikor éppen beszállni készültem az engem váró taxiba.

Nem fordultam meg.Pedig meg kellett volna.Szükségem volt rá.De a büszkeségem nem engedte.És nem akartam itt maradni..Tudtam hogyha megfordulok, itt ragadók.És azt nem akartam..Nem bírtam volna.

Azonnal bevágódtam a Taxiba és alig pár másodperc múlva már a reptért felé száguldottunk. 

*Sajnálom, hogy itt hagytalak titeket.De el kellett mennem.Muszáj volt...Kérlek figyeljetek a fiúkra és továbbra is folytassátok a gyakorlatot.De nélkülem.Szeretlek titeket és képesek lesztek rá!

Puszi Hope*-pötyögtem bele a telefonomba, aminek képernyőjét már könnyek áztatták.Egyből kikapcsoltam a telefonomat és a táskám legmélyére csúsztattam

Csak bámultam kifelé az ablakon...

Miért csinálta ezt velem? Miért játszott velem is?! Miért,miért,miért?! Miért pont én?! Miért nem tudtam tartani tőle a 3lépés távolságot?! Miért hallgattam a szívemre?! Miért szerettem bele?!

Ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben miközben bámultam a mellettünk, elsuhanó kocsikat.

Hogy most elmenekülök-e minden elől? Nem.Csak a fájdalom elől.De tudom..bármilyen messze is megyek a fájdalom velem marad ahogyan az a gyötrő szerelem is amit írtan érzek...

*Harry jó srác, de előbb-utóbb össze fogja törni a szívedet.Mert ő mégis csak az- aki.Ezt sose felejtsd el Hope.*Harry jó srác, de előbb-utóbb össze fogja törni a szívedet.Mert ő mégis csak az- aki.Ezt sose felejtsd el Hope.*Harry jó srác, de előbb-utóbb össze fogja törni a szívedet.Mert ő mégis csak az- aki.Ezt sose felejtsd el Hope.*Harry jó srác, de előbb-utóbb össze fogja törni a szívedet.Mert ő mégis csak az- aki.Ezt sose felejtsd el Hope.Ezt sose felejtsd el Hope,ezt sose felejtsd el Hope.Ezt sose felejtsd el Hope,Ezt sose felejtsd el Hope*

Visszhangoztak Jeremy szavai a fejemben miközben végig baktattam Párizs ismerős utcáin. Szívemben maró fájdalom uralkodott és tudtam, hogy nem fog egyhamar elmúlni. Főleg, hogy nem ment ki a kép a fejemből, ahogyan Harry közel hajol ahhoz a szőke lányhoz és érzelmesen megcsókolja.

Szeretett egyáltalán? Vagy csak az orromnál fogva vezetett? Én is csak egy voltam neki a sok közül...? 

Pedig én szerettem.Sajnos még mindig szeretem...sose volt ezelőtt komoly barátom, sőt féltem a szerelemtől.Féltem, hogy össze fogják törni a szívemet, de amikor megismertem Harryt minden félelmem elszállt. Azt hittem, hogy ő kivétel.Azt hittem, hogy ő teljesen más...

Persze....mit is hittem?!!!! 

-Szia Hope!-ugrott a nyakamba Ashley amikor beléptem a nagy tölgyfa ajtón a családi házunkban.

Én csak néztem az engem ölelő szőkeségre és ölelése melegséggel töltött el.Szorosan magamhoz húztam kishúgomat, bár nem sok kedvem volt most csevegni vele.

Csak sírni és sírni szerettem volna...

Amikor Ashley elengedett karjai közül megindultam befelé a házba.Reméltem, hogy anyáék itthon vannak és sírva a nyakukba borulhatok és elmondhatom nekik, hogy mennyire hiányoztak..De sehol senki.A ház kongott az ürességtől.Mint mindig...

-Anyáék nincsenek itthon.-szólt utánam kishúgom miközben felfutott a lépcsőn.

-De Jeremy a szobájába van.-tette hozzá mondandójához, majd eltűnt a szemeim elől.

Én persze egyből megindultam utána,majd a lépcsőn felérve Jeremy szobája felé vettem az utamat.

De hirtelen megláttam magam az egyik előszobai tükörben.

A látvány még engem is megijesztett. Szemeim duzzadtak voltak, vörösek, arcomon hófehér s fekete csíkok húzódtak végig rajta, az elfolyt smink miatt.

Úristen...EZT MEGÁLMODTAM! Emlékszem rá..álmomban pont ugyan itt álltam..de akkor még nem értettem, hogy mit keresek itthon..most már értem.Azt is értem, hogy mi volt az-az elviselhetetlen nagy fájdalom ami akkor a hatalmába kerített.

Amilyen gyorsan csak tudtam futni kezdtem Jeremy szobája felé és nagy lendülettel kinyitva az ajtót beléptem a szobába miközben kisöcsém árgus szemekkel nézett rám.

Abban a percben egyből elhagyott minden erőm és a földre rogytam.

Kiszakadt belőlem minden fájdalom, pedig legbelül ürességet éreztem..hatalmas nagy ürességet.Nélküle üres vagyok..

Zokogni kezdtem és alig kaptam levegőt.Minden egyes lélegzetvétel hasító fájdalommal nyílalt belém.

Aztán Jeremy hirtelen ott termett mellettem és amilyen szorosan csak tudott magához húzott.

Kissé enyhült a fájdalmam öcsém közelsége miatt, de a sírást még mindig nem voltam képes abbahagyni.Muszáj volt sírnom..ki akartam magamból adni MINDENT!MINDENT!

-Minden rendben lesz Hope.Nyugodj meg..-szorított még jobban magához az öcsém.

De nem lesz.Tudom, hogy nem lesz!

Az helyett, hogy az válaszoltam neki amit az álmomban(MONDJA MÁR MEG VALAKI, HOGY MI TÖRTÉNT) csak még jobban zokogni kezdtem.

-Igazad volt!Én pedig nem hittem neked...-erősödött fel a zokogásom és egyre csak ziháltam.A levegőt nehezen vettem és azt hitte, hogy ez a fájdalom azonnal megemészt belülről...