16. Hazudsz!

*Hope szemszöge*

- Nem akarom, hogy elmenj- csipanszkodtam még erősebben Harry nyakába, mint egy kismajom.

Ő csak mosolygott rajtam és erősen szorított magához.

- Holnap már ti is jöttök vissza Londonba. Egy napot csak kibírunk valahogy. - tolt el magától és mélyen a szemembe nézett. 

Tudom, hogy nem sajátíthatom ki Harryt, ahogyan egyik fiút se, és teljesen meg kellene értenem, hogy visszamegy Londonba, amikor Louisnak szüksége van rá, de nem akartam, hogy elmenjen.

Magamra erőltettem egy hamis mosolyt, majd újra magamhoz húztam Harryt.

- Szeretlek-suttogtam a fülébe.

Harry lassan eltolt magától, majd végigsimított az arcomon és lágyan megcsókolt.

- Én is szeretlek Hope-mondta nekem, majd távozott a meleg házból.

Gyorsan átöleltem a többi fiút is, majd odaléptem az ablakhoz és néztem ahogyan eltűnnek a hófedte dombok mögött.

Egy nap. 

Lehet, hogy máskor kevés lenne, de jelen helyzetben túl hosszú idő volt.

Túl hosszú idő Harry nélkül.

Egy kis életkedvet erőltetve magamra felsétáltam a lépcsőn, majd halkan benyitottam Adam szobájába. Nem volt valami meglepő, hogy a hasán fekve szundikált, hiszen sosem volt az a korán kelő típus.

Kuncogva indultam meg Adam ágya felé, majd már hangosan nevetve rávetettem magam.

Pár percig szegény azt sem tudta, hogy hol van, majd amikor rájött, hogy mi is történt, azonnal csikizni kezdett. Annyira nevettem, hogy megértem kapkodni a levegő után.

- Itt meg mi folyik? - jelent meg Lea a szoba ajtajában mi pedig egyből felé kaptuk a tekintetünket.

Adammal egyszerre néztünk egymásra, és mindketten ugyan arra gondoltunk. Gyorsan visszakaptuk a tekintetünket Lea felé, aki kissé félve bámult ránk.

- Ó-ó-nézett ránk, és tudta, hogy mi következik.

Lea azonnal gyors futásba kezdett, mi pedig szaladtunk utána.

Majd alig pár perc múlva a hideg márványpadlón nevettünk egymáson fetrengve.

- Hiányoztatok-ölelt magához minket Lea, miközben a sírás kerülgette.

Én is küszködtem pár előtörni készülő könnycseppel, de csak mosolyogtam.

Olyan régen voltunk együtt. Így hárman.

És bár már most hiányzik Harry, de talán jobb is, hogy most elment. Hiszen így végre együtt tudok lenni Leaval és Adammal.

Pár percig csak feküdtünk egymás mellett a hideg márványon és megbeszéltük a hetek eseményeit és hol én, hol Lea fakadt sírva, miközben Adamtől kértünk bocsánatot a viselkedésünkért.

Aztán együttesen úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet.

Kényelmesen elhelyezkedtünk egy kanapén, majd nekiláttunk egy Karácsonyi romantikus filmnek. Próbáltam a filmre koncentrálni, de a kezemben heverő telefonom folyamatosan rezgett.

Harry küldött SMS-t, hogy Louis elég jól viseli azt, hogy Eleanorral összevesztek és sehogy sem képes elérni a lányt. Igazából nem értettem, hogy ez miatt miért is kellett azonnal Londonba utazni a fiúknak, de elkönyveltem magamban, hogy "a barát mindig ott van ha baj van" címen.

Aztán hirtelen Lea visítozni kezdett.

- Nézd Hope! Hope! Olyanok mint te és Harry-mutatott a televízióra amiben két szerelmes pár éppen egymást ölelte és a lány a fiú mellkasának döntve a fejét, nevetett.

Megmosolyogtam a látványt és tudtam, hogy eszméletlen szerencsés lány vagyok, hogy mellettem is egy ilyen fiú áll.

- Annyira imádlak titeket együtt. Ugye, Adam? Tökre összeillenek-kérdezte Adamtől, miközben nagy mosollyal rám nézett.

Azonban Adam nem mondott semmit. Csak bámult maga elé, komor tekintettel.

Leaval egyszerre néztünk egymásra, aggódó tekintettel, mert nem értettük, hogy mi ütött a legjobb barátunkba.

- Adam! Hahó! Ugye, hogy igazam van?-tette fel újból a kérdést Lea, majd abban a pillanatban Adam felpattant a kanapéról és nagy léptekkel megindult a szobája felé.

- Utána megyek-mondtam Leának, miközben feltápászkodtam a kanapéról.

Ő csak egy bólintással nyugtázta, hogy megindulok Adam után. Nem jött velem, hiszen tudta, hogy ezt most nekem kell megbeszélnem Adammal. 

- Bekopogtam az ajtón, azonban nem jött válasz. Nem vártam egy percet se, azonnal benyitottam és az ágyon ülő Adam felé igyekeztem.

 - Beléd meg mi ütött?-kérdeztem tőle, mikor helyet foglaltam mellette.

Csak nagyot sóhajtott, de nem mondott semmit. Bámulta a fa burkolatot és éreztem, hogy egyre jobban feszül köztünk a levegő.

- Adam!Az isten szerelmére mondj már valamit!-emeltem fel a hangomat, mire ő felém nézett.

- Nem akarom, hogy Harryvel legyél...-suttogta inkább magának, mintsem nekem.

Ennek a kijelentésnek a hallatán ezerre emelkedett a vérnyomásom. Azonnal felpattantam Adam mellől és parázsló tekintettel néztem rá.

- Mivan?! Miért nem?!-förmedtem rá kissé túlságosan is hangosan. 

Ő nem válaszolt csak bámult a szemeimbe.

- Akkor eddig miért pártoltad annyira a kapcsolatunkat?!-üvöltöttem neki.

- Azért mert eddig nem tudtam, hogy megcsal!-üvöltött nekem.

Akartam, hogy végre mondjon valamit, de most inkább azt kívántam, hogy bárcsak ne mondott volna semmit. Fátyolos tekintettel bámultam rá és próbáltam nem figyelni a bennem zajló fájdalomra. 

Már Adam is könnyes szemekkel nézett rám, én pedig egyfolytában azt hajtogattam magamban, hogy hazudik. Igen. Biztosan hazudik...

- Hazudsz!-üvöltöttem rá torkaszakadtomból és éreztem, hogy a könnyek előtörnek belőlem. Csak úgy folytak végig az arcomon és üvölteni akartam. Sikítani.

- Biztos, hogy hazudsz!-üvöltöttem rá, majd azzal a lendülettel megindultam az ajtó felé, amit alig láttam a könnyeimtől.

Azonban amikor kinyitottam Leával találtam szembe magam aki a szájához kapva a kezét bámult rám.

Láttam rajta, hogy ő is próbál menekülni a könnyei elől, amit furcsállottam, hiszen semmi oka sem volt arra, hogy sírjon. 

Aztán rájöttem.

- Mondd azt, hogy hazudik. Igaz, hogy ez csak hazugság?!-kérdeztem tőle levegő után kapkodva és egyre gyorsabban távoztak a könnyek a szememből.

Lea nem mondott semmit csak nézett rám és néhány kósza könnycsepp elhagyta a szemét.

- Hope. Én annyira sajnálom...-suttogta maga elé és kitárta előttem a karjait.

Abban a percben éreztem, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot és a földre zuhanok. Fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem csak sírtam és küzdöttem a hatalmas fájdalom ellen a testemben. 

Azt hittem, hogy csak egyszeri alkalom volt, hogy Harry félrelépett, de ezek szerint...

Én hülye pedig megbocsátottam neki! De miért?! Miért?! Miért?!

- Miért?!-sikítottam hatalmasat és már az egész pólómat könnyek áztatták.  

Próbáltam abbahagyni a sírást, de képtelen voltam rá. Csak sírtam és sírtam. 

Adam és Lea közben szorosan átölelt, de nem enyhítette a fájdalmaimat. Aztán a telefonom rezegni kezdett a zsebemben és nagy nehezen, de előkaptam.

A kijelzőn Harry mosolygós arca villogott. Azonnal elutasítottam a hívást, majd hatalmas lendülettel a sarokba hajítottam a készüléket.

Ezentúl nem lesz Harry és én a tökéletes pár.

Ezentúl Harry és én a munkatársak lesz....

Nagyon.nagyon késve, de itt az új rész..:)

Sajnálom, hogy ennyit várattalak titeket és tudom, hogy ez a rész sem a leghosszabb, sőt.

De próbálok kicsit az új blogomra is koncentrálni, de ígérem, hogy ezt sem hanyagolom el. Csak egyszerűen nem jött ihlet. 

És csak úgy szólok, hogy BÁRKI tud kommentelni és elvileg biztonsági kód sem kell!:)

Szóval gyerünk!:)

Minnél többen kommenteltek annál előbb jön az új rész.!:)

Addig is XoXo.:*

Ja és a következő részt Harry szemszögéből olvashatjátok..;) Ahol minden még bonyolultabb és érdekesebb lesz. Amúgy nem akartam, hogy ez legyen Harry-Hope párossal, de úgy éreztem, hogy ellaposodott a történet, ezért tettem bele egy kis, vagy NAGYONAGY csavart..:)