15.NEM FOGOM ŐT ELENGEDNI.

*Hope szemszöge*

Óvatosan oldalra pillantottam és mosolyogva néztem, ahogy Harry szuszogva, egyenletesen veszi a levegőt, miközben mellkasa fel-le mozog.Göndör fürtjei szemébe lógtak, arca kicsit kipirosodott, de így is szívdöglesztően nézett ki.

Nyomtam egy gyenge puszit az arcára, hogy nehogy felébresszem, majd kimásztam az agyból és végigosontam a házon, egészen a konyháig.

Szükségem volt valami erősre. Kissé még mindig fájt a fejem és a torkom is kapart, de nem éreztem magam annyira rosszul mint tegnap. Már könnyen tudtam levegőhöz jutni és nem kezdtem percenként fájdalmas köhögésben, amely majdnem kiszakította a mellkasomat.

Furcsállottam, hogy a házban kínzó csend uralkodok, bár egyedül Niall van itthon és én meg Harry. Szóval igazából fogalmam sincs, hogy miért csodálkozok rajta, hogy csönd van. 

Feltettem a kávémat főni, majd kipillantottam az ablakon. Még mindig sötét uralkodott az egész tájon, és még talán pár óráig nem is kel fel a nap. Az egész verandát hó és néhol jég borított, aminek köszönhetően kirázott a hideg. Nem, itt bent nem volt hideg, de ahogy végignéztem magamon, akaratlanul is belegondoltam, hogy mi lenne ha így mennék ki.

Nagyon rövid sort, Harry egyik pulcsija, amely eltakarja a sortom és olyan mintha csak egy pulcsi lenne rajtam, ami nem is éppen a legvastagabb. Aztán hirtelen alig halható fűttyögésbe  kezdett a kávéfőző, mire gyorsan előkaptam egy bögrét és odaléptem a tűzhely mellé, hogy tudjak önteni magamnak egy kis kávét.

De hirtelen két kar a derekam köre fonódott, aminek hatására majdnem kiejtettem a bögrét a kezemből.

- Megijesztettél.-mondtam kissé remegő hangon.

Harry nem mondott semmi, de éreztem, hogy mosolyog rajtam, majd belepuszilt a nyakamba, aminek hatására kirázott a hideg.

- Gyere vissza az ágyba - suttogta nekem, mély rekedtes hangján, ami meglehetősen csábítóan hangzott.

Nem válaszoltam Harrynek, de ő tovább puszilta a nyakamat és én úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok a karjaiba. Lélegzetvétele csiklandozta a nyakamat, én pedig egyre jobban mosolyogtam.

Nem hiszem el, hogy így le tud venni a lábamról.

Gyorsan megfordultam a szorításában, és így vele szembe kerültem. 

Kissé fáradt, fátyolos smaragdzöld szemeivel rám mosolygott és láttam bennük azt a mérhetetlen nagy vágyat.

-Ilyet nem játszunk Styles-mondtam neki suttogva, közel kerülve az ajkaihoz amennyire csak lehet, de nem csókoltam meg. Eszem ágában sem volt. Élveztem, hogy kicsit kínozhatom Harryt, aki láthatólag nem szórakozott olyan jól ezen, mint én.

- Megőrjítesz - nézte folyamatosan ajkaimat, mire én kissé felnevettem. 

- De kérlek gyere vissza. Kérlek. Hope..-kérlelt engem édes hangon, miközben kézfejét rákulcsolta az enyémre, és próbált magával húzni. 

Mosolyogva néztem rá, de ellenálltam neki, amiért piros pontot érdemlek! 

- Ha nem, hát nem. Nekem itt is jó-mondta nekem egy nagy kacér mosoly kíséretében, majd ajkaimnak esett, és nagy lendülettel felültette a konyhapultra, mire én átkulcsoltam lábaimat a derekán.

Harry mohon csókolt tovább, és egyre erősebben ölelte állt derekamat.

Élveztem. Mindent élveztem amit vele élhetek át, vagy amihez csak köze van. De aztán hirtelen valami eszembe jutott és nehezen, de elhúzódtam Harrytől.

Ő csak furcsán nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte tőlem aggódó tekintettel.

- Ha nem akarod megértem, hiszen biztos még mindig rosszul érzed magad - dadogta össze-vissza, miközben elengedte derekamat.

Kissé felnevettem, majd magamhoz húztam és újra megcsókoltam. 

- Csak tudod... Niall itthon van - mutattam az egyik szobaajtó felé, a földszinten. 

Harrynek persze azonnal leesett a dolog és a fejére csapott. 

- Gyere- húzott le a konyhapultról, majd elkezdett húzni a szobánk felé. 

Amikor beértünk Harry azonnal becsukta maga mögött az ajtót és kissé erősen neki nyomott, aminek hatására kissé felszisszentem. De nem érdekelt. Csak Harry érdekelt és az a vágy amit legbelül éreztem. Szorosan magamhoz húztam Harryt, aki a nyakamat csókolgatta. Aztán hirtelen mellém nyúlt és nagy kattanással elfordította a zárban a kulcsot. 

- Most komolyan bezártad az ajtót?- hüledeztem, de ő válasz helyett egy forró, tüzes csókkal betapasztotta a számat. 

Értettem a célzást és nem is kérdeztem csak követtem Harryt, miközben a nagy franciaágy felé kezdett el húzni. Óvatosan lefektette rá, majd amilyen könnyedén csak tudott, teljes testsúlyával rám helyezkedett, és könnyedén,érzelmesen kezdte el csókolni ajkaimat. Kezem végigcsúszott, izmos felsőtestén, majd megfogtam a pólója alját és lassan lehúztam róla, ezzel megszakítva csókunkat. 

Két kezem megállapodott mellkasán, és lassan végigcsúsztattam a hasáig, miközben Harry érdeklődve pásztázott engem a szemeivel.

Vajon miért néz így rám? Mit csináltam rosszul? Valami van rajtam? Hogy nézhetek ki? 

Cikáztak a fejemben a gondolatok és reméltem, hogy semmi különösebb gond lenne a kinézetemmel. 

- Mi az?-kérdeztem Harrytől, aki arra csak elmosolyodott. 

- Gyönyörű vagy - nézett rám, továbbra is azzal a furcsa tekintetével, mire én nagyot sóhajtottam. Erre ő összeráncolta a szemöldökét és felnevetett. 

- Megijedtél, hogy valami baj van?- nézett a szemembe, mire én égővörös fejel egy aprót bólintottam.

Mosolyogva nézett le, rám smaragdzöld szemeivel, miközben én még mindig meztelen hasán pihentettem a kezeimet. 

Aztán Harry ráérőse, de mégis szenvedélyesen megcsókolt. A csók hatására pillangók ezrei szálltak fel a gyomromba, és az ágy elkezdett velem együtt forogni. Nem mertem kinyitni a szememet. Féltem, hogy ez ismét csak egy álom, én pedig nem akarok felébredni.Soha. Ennek az álomnak örökké kell tartania. Harry és én. Én és Harry. 

Aztán hirtelen, Harry kezei végigcsúsztak a pólóm alatt, aminek hatására kissé kirázott a hideg, de egyben elöntött a forróság. Lassan lehúzta rólam a már feleslegesnek számító ruhadarabot és kezét a hasamra fektette. 

Kinyitottam a szememet és Harry szemeivel találtam szemben magam, amik mindig megbabonáztak. Apró mosoly húzódott az szája szélére és simogatni kezdte a hasamat, majd a hátamat, és erősen magához húzott.

Ajkaink csatát vívtak egymással, és én egyre jobban vágyódtam utána. 

Éppen próbáltam lehúzni Harryről a nadrágját, amikor egy hangos kiáltásra lettünk figyelmesek. 

-Megjöttünk!-kiabált egy örömteli hang, mire én csalódottan húzódtam el Harrytől, aki ezt jelen helyzetben nem ellenezte, de nem is örült neki.

Nagy sóhajtással felkeltem az ágyról és gyorsan magamra kaptam egy rózsaszín termo pulcsit, amit pár másodperc töredéke alatt halásztam ki a szekrényből, és Harryhez is hozzávágtam egy sötétkék felsőt.

Csalódott tekintettel elkapta azt, aztán nagy sóhaj kíséretében rácsapódott az ágyra és felrángatta magára a felsőt. 

Ügyet sem vetve Harryre lesétáltam a nappaliba és Lea azonnal letámadt egy nagy öleléssel. 

- Sziasztok - mosolyogtam rájuk, majd odamentem Zaynhez is, hogy üdvözöljem.

- Na milyen  volt a buli?-kérdeztem tőlük, és tudtam, hogy ez a kérdés egyenlő egy halálos ítélettel, mivel barátnőm imád mesélni, ezért tudtam, hogy  egyhamar nem szabadulok el a kanapéról.

És lám-lám igazam lett.

 Lea már vagy fél órája ecsetelte a történteket, mi pedig Zaynel néha-néha összenéztünk és egyetlen-egy nézéssel megbeszéltük, hogy drága barátnőnk nem normális. 

Aztán hirtelen lépteket hallottam meg lefelé jönni a lépcsőn és arra kaptam a fejemet. Harry igyekezett lefelé, majd amikor meglátott mosolyra húzódott a szája.

Én természetesen visszamosolyogtam rá és alig bírtam betelni a látvánnyal. 

- Sziasztok. Mesedélután?-nézett rá a meglehetősen kicsi társaságunkra, majd felém nyújtotta a kezét és felhúzott, bár fogalmam sincs, hogy miért.

Aztán Harry leült oda,ahol eddig én ültem és egyetlen mozdulattal az ölébe húzott és átkulcsolta kezeit, derekamon, majd belepuszilt a hajamban.

Lea továbbra is mesélt, de láttam rajta, hogy elmosolyodik a jelenetünk láttán. Óvatosan visszamosolyogtam rá, majd Zayn felé néztem, akinek szintén mosoly ragyogott az arcán. 

Az-az érzés ami akkor töltött el tényleg leírhatatlan volt. Jó volt látni, hogy most nem csak én vagyok boldog, hanem körülöttem mindenki, és mindenki örül annak, hogy a másik is boldog. 

Harry hirtelen a vállamra hajtotta fejét, és én csak magamban mosolyogtam meg ezt a dolgot.

- Szeretlek- suttogta a fülemben, mire engem kirázott a hideg. 

Én is szerettem őt. És minden egyes másodpercet vele akartam tölteni, de tudtam, hogyha így is lenne az sem tartana sokáig. Végülis alig van vissza 1hónap és utazunk vissza Párizsba, mindent itt hagyva a hátunk mögött, úgy mintha semmi sem történt volna.

Hatalmas gombóc keletkezett a torkomban és alig tudtam nyelni. A tudat, hogy itt kell majd hagynom Harryt és az összes fiút, összeszorította a szívemet. Szerettem volna az gondolni, hogy Harryvel együtt maradhatunk életünk végig, vagy legalább is addig, amíg boldogok leszünk, tudtam, hogy nem így lesz. Én nem utazgathatok, majd tovább Harryvel, nem járhatok el vele a turnékra, nem költözhetek hozzá, hiszen mégiscsak egy 17 éves iskolás lány vagyok, akit várnak otthon a szülei, és vigyázni kell a testvéreire. 

Harry pedig nem tarthat velem Párizsba. Hogyan is tehetné? Turnéznia kell, interjúkra járni, ide-oda utazgatni, a rajongóival törődnie. Bármilyen nehéz is beismerni tudtam, hogy nem is annyira soká Harryvel külön válnak az útjaink. Nem, szó sincs arról, hogy nem szeretem őt, vagy, hogy ő nem szeret engem. Abban biztos voltam, hogy mindketten mindennél jobban szeretjük a másikat. 

Csak egy kapcsolat nem bír ki egy ilyen hatalmas távolságot...

Igen, igen. Tudom, hogy a 21.század. Sms, telefon, Skype stb. De ez nem megoldás, és ha az is lenne, akkor is a legrosszabb megoldás lenne.

Fojtogatni kezdett ez a maró érzés és éreztem, hogy könnycseppek távoznak a szememből.  

Egyre több és több távozott a szememből és éreztem magamon barátaim aggódó tekintetét. És nem bírtam. 

Nagy nehezen kiszabadítottam magam Harry karjai közül és felrohantam a szobámba mielőtt teljesen kitört belőlem a zokogás. Bevágtam magam mögött az ajtót és végigcsúsztam a kissé hideg, falán és a még hidegebb padlón kötöttem ki. 

A könnyek még mindig megállíthatatlanul folytak végig az arcomon, amikor valaki leült mellém az ölébe húzott. 

Vállába temettem az arcomat és beszívtam bódító illatát. A szívem azonnal gyorsabb ütemet vett fel, és nyaka köré fontam a karjaimat.

- Hope. Mi a baj?-tolt el kicsit magától, majd ujjával letörölt egy könnycseppet az arcomról. 

Belenéztem a smaragdzöld szempárba és nem tudtam, hogy elmerjem-e neki mondani..

Aztán erőt gyűjtöttem magamnak és mélyen a szemébe néztem.

- Mi lesz velünk ha én visszamegyek Párizsba?-kérdeztem tőle, még mindig sírva, elcsukló hangon.

Láttam ahogy Harryt szíven üti a kérdés és szemei mérhetetlen nagy fájdalmat tükröztek. Nagyot sóhajtott, majd erősen magához húzott, és néhány könnycsepp távozott szemeiből  

*Harry szemszöge*

Hope kérdése hideg víz ként ért, és szinte levegőt is elfejeltettem venni.

Az utóbbi pár napban nem is gondolkoztam azon, hogy mi lesz HA.

Minden figyelmemet Hopera szenteltem és arra, hogy zökkenőmentesen menjenek a dolgok és véletlenül se veszítsem el újra.

Pedig közelebb volt az egész mint hittem. És ez ellen az elvesztés ellen képtelen vagyok harcolni. Úgyis muszáj lesz , hogy elengedjem...

A FRANCBA IS!DEHOGY MUSZÁJ! ÉS NEM IS FOGOM ŐT ELENGEDNI!

Szeretem őt.. és ezt a szerelmet, amit iránta érzek nem tudja, szétszakítani SEMMI! Ismétlem SEMMI! 

Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne veszítsem el.Nem engedhetem, hogy bármi szétszakítson minket. Mert nem fog, senkinek és semminek sem engedem meg. 

Mindent megteszek amit csak tudok. Harcolni fogok érted. Megoldom...

Ha nem is olyan egyszerűen, de meg fogom oldani.

Mert szeretem őt. Az életemnél is jobban.

Könnycseppek folytak végig az arcomon és erősen magamhoz húztam azt a lányt, akit soha,de soha nem fogok elengedni.