9.Haza menni?

*Hope szemszöge*

Ezen a reggelen másképp ébredtem, mint máskor.

Harry még mindig szorosan ölelt magához, és ez melegséggel töltött el. Megpróbáltam úgy kikecmeregni a karjai közül, hogy ne ébresszem fel,de mikor megragadta karomat és visszarántott maga mellé az ágyba, tudtam, hogy kis tervem kudarcba fulladt.

-Képes lettél volna itt hagyni egy szó nélkül?.-nézett mélyen a szemembe a kis álomszuszék.

Nekem persze a gyönyörű szemek láttán mosolyra húzódott a szám.

-Nem akartalak felébreszteni.Úgy aludtál mint egy kiscica.-mondtam Harrynek miközben egy puszit nyomtam az orrára, ami láthatólag tetszett neki.

-Oké.Ez aranyos meg minden, de ha már úgy alszom el, hogy itt vagy mellettem, jó lenne úgy is felébredni.-mondta nekem, miközben egyre közelebb hajolt hozzám.

-Szavadon foglak Styles!.-mondtam neki, célozva ezzel arra, hogy ugyanezt én is elvárom tőle.

Harry erre csak mosolyra húzta a száját, majd ajkait hozzányomta az enyéimhez és lágyan, de érzelmesen megsókolt.

Mint mindig, ez a csók is nagy hatással volt rám.

Ezután közös megegyezés alapján  arra jutottunk, hogy  ideje lenne lemenni reggelizni. Őszintén szólva nem lepődtem meg azon, hogy a konyhába belépve Niallel találtam szembe magam. Ő csak intett nekem, amikor észrevett én pedig egy szép nagy mosollyal üdvözöltem.

Aztán hirtelen az ebédlőasztal mellett észrevettem Jeremy kedves vonásait

Egyből odafutottam hozzá és hátulról átölelve egy hatalmas puszit nyomtam kisöcsém arcára.

Harry persze ezt a jelentet árgus szemekkel figyelte.

Hoppá…Harry még nem is ismeri Jeremyt, ahogy a többi fiú se.

-Harry ő itt az öcsém Jeremy.-mutattam be Harrynek a mellettem ülő szőkeséget.

-Jeremy, ő pedig itt Harry.-mutattam rá az újdonsült barátomra.

Hmm…a barátomra. El sem tudom hinni, hogy Harry Styles a barátom.

De őszintén szólva nem vagyok teljesen biztos ebben a kapcsolatban.

Először is a normális emberek randiznak párszor, aztán kezdenek el járni, vagy nem? Ezzel szemben mi Harryvel nem is randiztunk, sőt talán túl gyorsan össze is jöttünk és elsiettük az egészet.

Másodszor pedig 2 hónap múlva talán nem is fog emlékezni rám.Hiszen én visszamegyek Párizsba és folytatom a „normális” emberek életét, Harry pedig továbbra is híresség marad..mi lesz akkor velünk?

Harmadszor pedig: Mit várhat ez ember egy szupersztártól?

Ismét bizonytalannak éreztem magam, de ennek ellenére tudtam, hogy Harry teljesen más mint hittem és tudom, hogy soha nem bántana meg.

Az pedig csak egy plussz, hogy túl sokat szenvedtem miatta az elmúlt pár napban és most megérdemlem, hogy együtt legyünk.

Harry hirtelen mellettem termett és ezzel visszarántott a valóságba.

Mosolyogva néztem rá s hirtelen közel hajolt hozzám.

-Klassz öcséd van.-súgta a fülemben, mire nekem mosoly kúszott az arcomra.

Mindig is tudtam, hogy Jeremy különleges fiú, és ezt most nem azért mondtam, mert az én öcsém, hanem ezért mert tényleg így van. Van benne valami különleges. Én magam sem tudom, hogy mi, de tudom, hogy van és ezért szeretik őt az emberek. Mert van benne valami titkos és relytéjes.És persze mindenki tudni akarja, hogy mi az, de eddig még senki sem jött rá, hogy vajon mi lehet.

A reggeli viszonylag gyorsan telt s nagy mosollyal az arcomon hallgattam végig Harry és Jeremy beszélgetését.

Örültem neki, hogy a két személy akik jelenleg a legfontosabbak nekem, jól kijönnek egymással.

-Harry! Lassan ideje lenne indulnunk.-szólt be Louis az ajtóban állva.

Harry csak szomorúan felém nézett. Gondolom kíváncsi volt a véleményemre arról, hogy ma egész nap nem fogom látni. Természetesen nem örültem neki, de tudtam, hogy  kötelessége, hogy elmenjen a műsorokba, az interjúkra a rádióba.

-Menj csak. Úgyis régen voltam Jeremyvel és Adammal.-mondtam neki amikor belekortyoltam a még gőzölgő kávémba.

A saját kijelentésemen még én is elgondolkoztam. Mostanában tényleg elhanyagolom ezt a két személyt. Valahogy most minden fontosabb volt, mint ők ketten és ez még saját magamnak sem tetszett.

 Harry hirtelen rám mosolygott, majd  ismét közel hajolt hozzám.

-Este találkozunk.-mondta nekem, majd egy puszit nyomott az arcomra.

Pár percig még csak mosolyogtam magamban, majd észrevettem, hogy teljesen egyedül maradtam a konyhában.

-Csodálatos..- dünnyögtem magamban, majd felsiettem a lépcsőn és Jeremy szobája felé vettem az irányt. Kicsit halkan, de viszonylag hallhatóan bekopogtam a szoba ajtaján.

-Gyere be.-jött a válasz az ajtó másik feléről.

Azonnal be is léptem.

-Jer elmegyünk futni?.-néztem az ágyon fekvő öcsémre.

Amikor Párizsban voltunk sokat jártunk el együtt futni és még elég sok helyre, de amióta a One Direction styleistja lettem, alig maradt időm az öcsémre mostanában Harry fontosabb volt nekem, mint az öcsém. Ami nem éppen jó dolog hiszen mégicsak a saját öcsémet hanyagolom el miatta.-

-Mehetünk.-mondta nekem  Jeremy nagy mosollyal az arcán.

Pár perc múlva már a homokos tengerpatot tapostuk, miközben a nap kellemes melege égette a bőrömet  Szerencsére semmi jele se volt már a viharnak.

Jól esett végre lemozogni a sok stresszet és ami a legjobb az egészben azaz, hogy ezt az öcsém társaságában tehettem meg.

1óra múlva fáradtan és kissé izzadtan dőltünk le a tengerparti homokba.

Jeremy kissé gondterhelt arccal bámulta, ahogyan a hullámok játszanak egymással.

-Mi a baj?.

Ő csak egy nagy sóhajtással díjazta a kérdésemet.

Furcsán, de egyben kíváncsian nézhettem a homokban pihenő szőke fiúra.

-Hope..Én haza szeretnék menni.

Mi? Miért akarna Jeremy hazamenni? Hiszen annyira örült neki, hogy velem jöhet Londonba. Most pedig itt vagyok Miamiba és Isten tudja, hogy hová jutunk még el. De ezek ellenére mégis láttam öcsém arcán, hogy komolyan beszél.

Igazából én is mérhetetlen nagy honvágyat éreztem.

Hiányzott Párizs, hiányzott, hogy besétáljak a gimnázium nagy vas kapuján, hiányzott, hogy délutánonként Ashleyvel és Jeremyvel filmmaratont tartsunk egy nagy tál popcorn társaságában. Hiányoztak a késő estig tartó beszélgetések Leával és Adammal, hiányzott a szüleimmel töltött idő, hiányzott a régi életem…

De mindezek ellenére tudtam, hogy most valami jobb vár rám. Valami teljesen más.Valami ami teljesen megváltoztatja az életem, és bár ez ijesztően hangzik, tudtam, hogy jó értelemben fog megváltozni.

Hiszen itt van nekem négy új csodálatos barát, és persze itt van Ő.

Ő aki már most többet jelen nekem, mint bárki vagy bármi más.Ő aki minden egyes percben mosolyt csal az arcomra.Ő aki boldoggá tesz csupán a létezésével,ő akiért az első  perctől kezdve dobog a szívem.

Viszont nem azért mert ő Harry Stlyes, hanem azért, mert az aki. Tudom, sok időbe telet amíg megbarátkoztam azzal a gondolattal, hogy Harry Styles érez irántam bármit is. De most már tudom, hogy egy olyan nagy sztár is mint ő, képes érezni és komolyan gondolja a dolgokat. Semmivel sem külömebb mint bárki más. Ő is ugyanúgy megszenvedett értem és ugyanúgy küzdött értem, mint ahogyan a normális tinik szoktak egy lányért,

És hogy ezek után haza szeretnék-e menni? Nem.Nem hiszem, hogy képes lennék elfutni egy boldog élet elöl.

Félve Jeremyre néztem aki még mindig maga elé bámult.

-Tudom, hogy te nem szeretnél hazamenni Hope.Harry jó srác, de elöbb-utóbb össze fogja törni a szívedet. Mert ő mégis csak az-aki. Ezt sose felejtsd el Hope.

KÖVETKEZŐ RÉSZ MÉG MA!

És előre kérlek titeket, hogy a következő rész után ne harapjátok le a fejemet.:)

KÖVETKEZŐ RÉSZ MÉG MA!